2025. október 08.
Fontos helyszíni szemlére került sor a Tiszakürti Körzeti Általános Iskola Petőfi Sándor Tagintézményében, Csépán, ahol a Tanítsunk Magyarországért Program gyakorlati működését mutatták be a kormányzati és egyetemi vezetőknek. Az egyetemi partnerek közül az eseményen jelen volt a Neumann János Egyetem rektora, Dr. Fülöp Tamás és Dr. Sági Norberta, rektorhelyettes is.
Az okosteremben az iskolai kamarakórus köszöntötte a résztvevőket, majd kötetlen beszélgetés kezdődött a jelenlegi és korábbi mentorokkal, akik saját élményeiken keresztül adtak betekintést a program sikerébe.
A látogatás kiemelt programeleme a Sportfesztivál volt, amelynek célja a mentorált diákok és a mentorok közös élményeinek erősítése. A 7. és 8. osztályból összesen 36 mentorált tanuló vett részt az eseményen. A rendezvény keretein belül a kormánybiztos, az egyetemi és tankerületi vezetők, valamint a pedagógusok az iskolai célokat és a program jövőjét érintő kötetlen beszélgetést folytattak, megerősítve a Tanítsunk Magyarországért Program központi szerepét a vidéki tehetséggondozásban.